Jubilál idén a Csákvár Kupa kempo verseny

csk 12

csk 12Vasárnap rendezik az idén jubileumához érkező utánpótlás kempo viadalt a Fejér megyei Csákváron. A X. Csákvár Kupa az ország egyik legrangosabb Zen Bu Kan Kempo gyerekversenyének számít.

A csákvári sportkombinát látja vendégül immár tizedik alkalommal a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet legtehetségesebb kempokáit. A X. Csákvár Kupa Zen Bu Kan Kempo Országos Gyerek Verseny vasárnap, délelőtt tíz órakor kezdődik. A méltán híres utánpótlás-viadalra az ország számos klubjából érkeznek fiatalok, hogy összemérjék erejüket.

Érdekesség, hogy tavaly rekordot döntött az indulói létszám: 2011-ben mintegy 140 harcos összesen 80 kategóriában lépett tatamira.

Takács Attila, a szervező Kempo HSE Csákvár elnöke elmondta: nagy öröm számunkra, hogy elérkeztünk ehhez a jubileumhoz, hisz tíz éven át folyamatosan megrendezni egy küzdősport versenyt Magyarországon, nem kis teljesítmény. Persze ehhez az is kellett, hogy egyre több és több utánpótlásnevelésben résztvevő klub gondolja úgy, hogy indít versenyzőket a Csákvár Kupán.

A hétvégi kupa nívóját emeli, hogy az országos szervezet rangsorversenyei közé tartozik, vagyis aki itt jól szerepel, nagyobb eséllyel pályázik a válogatott keretbe kerülésre.

NEVEZÉSI LAP

VERSENYKIÍRÁS

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest